A limfóma: a rákgyógyítás sikertörténete

Megosztás:

Egy ritka, nehezen felismerhető daganatfajta a limfóma, azaz a nyirokrendszer rosszindulatú daganatos megbetegedése, mely mindig fontos célpontja volt a rákkutatásnak. A sugárterápia, a kemoterápia és a legújabb célzott daganatellenes terápiák számos hatékony módszerét a limfómák kezelése során fejlesztették ki. Mik az eddig elért eredmények, és mit várhatunk a közeljövőben - erről kérdeztük Dr. Molnár Zsuzsát, az Országos Onkológiai Intézet "A" Belgyógyászati Onkológiai Osztályának főorvosát.

Miért ilyen különleges a limfóma, miért pont ez a betegség számít sikertörténetnek?

A limfómának számos altípusa létezik, és ezek döntő többségére igaz, hogy mind sugár- mind gyógyszeres kezeléssel igen jó eredmények érhetők el. Bizonyos altípusok teljesen és véglegesen meggyógyíthatók, míg mások hosszabb tünet- és panaszmentes időszakok után ismét kezelést igényelnek. Mivel ezek a betegségek a kezelésekkel igen jól befolyásolhatók, érthető, hogy ezek voltak az első kemo- és radioterápiás próbálkozások célpontjai. A kezdeti eredmények persze sokkal szerényebbek voltak, mint a későbbiek, de kétségtelen, hogy a limfómákban szerzett kedvező tapasztalatok sok tekintetben meghatározták a klinikai onkológia fejlődését.

Miért érzékenyebb a limfóma a többi ráktípusnál?

Ennek a kérdésnek a megválaszolásához egy kicsit beszélni kell a daganatok biológiájáról is. A daganatos sejtek szinte korlátlan osztódásra képesek, nem alakulnak "érett" sejtekké, és az úgynevezett természetes, programozott sejthalál sem következik be, így alakulnak ki a daganatok. A sugárterápia, és a gyógyszerek döntő többsége - elsősorban a korábban kifejlesztett gyógyszerek - a sejtosztódásra hatnak, így minden olyan esetben jól alkalmazhatók, ahol a gyors osztódás jellemző. Az agresszív limfómában igen gyors az osztódás, így ideális célpontot jelent ezeknek a kezeléseknek. Ahol ez a gyors osztódás nem annyira jellemző, vagyis e terápiákra kevésbé érzékenyek, ott a daganatok a programozott sejthalál képességét veszítik el. Az utóbbi évek kutatásai következtében számos olyan vegyület áll rendelkezésünkre, melyek a programozott sejthalált, így a daganatos sejtek pusztulását segítik elő. Ezeket szintén a limfómákon kezdték el kifejleszteni, egyszerűen azért, mert a tapasztalatok alapján azok reagálnak legjobban a különböző kezelésekre.

Számíthat az érzékenység szempontjából, hogy a limfómánál az egész szervezetben "szétszórva" vannak a daganatos sejtek?

Nem, ennek ebből a szempontból nincs jelentősége. Kezdetben a betegség egyébként lehet lokalizált is, de a későbbiekben a nyirokereken, illetve a véráramon keresztül a daganatos sejtek az egész szervezetben szétterjedhetnek. A nyirokrendszer egységes szervrendszer, nyirokerekből és nyirokcsomókból áll, a vérkeringéshez hasonlóan az egész szervezetben megtalálható, így betegsége is rendszerint az egész szervezetet érinti.

Ezek szerint a limfómánál sebészi kezelést nem is alkalmaznak?

Legtöbb esetben nem. Egészen ritkán előfordul, hogy egyetlen elváltozás van csak, például a gyomorban, ilyenkor ezt célszerű sebészileg, egészben eltávolítani, de rendszerint a korábban említett okokból ilyenkor is szükség van kemoterápiára. Általában azonban csak a diagnózis felállításához van szükség kisebb-nagyobb műtétre, melynek célja mintavétel a szövettani vizsgálat elvégzéséhez.

A limfómák különböző altípusai miben térnek el egymástól?

A betegség alapvetően két nagy csoportra osztható: a Hodgkin és a non-Hodgkin limfómákra. A betegséget első leírójáról, Sir Thomas Hodgkinról nevezték el. A Hodgkin-kórnak négy szövettani altípusa van, de ezek kezelhetőségében nincs nagy különbség. A non-Hodgkin limfómákhoz soroljuk az összes többi limfómát, aminek sokkal több, egymástól nagyon különböző alfaja van. A kezelés szempontjából meghatározó a betegségtípusok klinikai viselkedése, melynek alapján megkülönböztetünk indolens, azaz mérsékelten rosszindulatú formákat, illetve kifejezett malignitású, vagy más néven agresszív non-Hodgkin limfómákat. A kettő között számos biológiai és klinikai különbség van. Az agresszív limfómákra gyors növekedés, terjedés jellemző, kezelés nélkül 1-2 éven belül a betegek halálához vezethetnek. Az indolens, vagy mérsékelt malignitású limfómák lassan alakulnak ki, lassan növekszenek, akár évekig is változatlanok maradhatnak, sőt, úgynevezett spontán javulások is előfordulhatnak. Kezelés nélkül is hosszú évekig együtt lehet élni a betegségnek ezzel a típusával.

Melyik típust "könnyebb" kezelni?

Erre nehéz válaszolni. A kétféle típusnál eltérő kezelési stratégiát kell választanunk. Agresszív limfómáknál az összes daganatos sejt elpusztítására törekszünk, melynek eléréséhez kemo-, immun- és bizonyos esetekben sugárterápia együttes alkalmazására is szükség lehet. Az indolens limfómák egy részében választhatjuk a figyelmes várakozást, vagyis nem kezdjük el a kezelést a diagnózis megállapításakor, csak a tünetek megjelenése, vagy a betegség rosszabbodásának egyéb jele esetén. Gyakorlatilag a kezelési módszerek megegyeznek az agresszív limfómáknál alkalmazottal, tehát kemo-, immun- és sugárterápia külön-külön vagy akár együttes alkalmazására kerülhet sor, de itt a cél a tünetek megszüntetése, nem feltétlenül törekszünk teljesen daganatmentes állapot elérésére.

Úgy tudom, a rákból való tényleges gyógyulást eredményező kombinált kezelést limfómáknál végeztek elsőként - ez mit jelentett és mikor történt?

A sugárterápia hatékonyságáról az 1920-as évekből vannak az első megfigyelések, kemoterápiás szereket a '40-es évek közepétől használunk a limfómák kezelésében, eleinte szerény eredménnyel. A '60-as évek közepén amerikai kutatók dolgoztak ki egy olyan kombinált gyógyszeres kezelést, melyről a későbbiek folyamán bebizonyosodott, hogy nem csak tünetmentes állapotot, hanem teljes és végleges, úgynevezett kémiai gyógyulást is eredményezhet Hodgkin-kórban. Gyógyulásról 10 éves tünet- és panaszmentesség esetén beszélünk.

Az elmúlt évtized hatalmas előrelépésének tartják az úgynevezett passzív immunizálást. Elmondaná a módszer lényegét?

A passzív immunizálás során olyan kész antitestet juttatunk a szervezetbe, amely alkalmas a daganat elpusztítására. Ehhez szükség van olyan receptorokra, melyek képesek megkötni az antitestet. Már többféle ilyen kezelést alkalmazunk a gyakorlatban, a betegség különböző típusaiban.

A passzív immunterápia önmagában is elég lehet kezelésként?

Az immunterápiát ritkán önmagában is alkalmazzuk olyan betegeknél, akiknél a hagyományos terápia túl nagy kockázattal járna, de önmagában az antitestekkel teljes gyógyulást elérni nem lehet. Ha csak mód van rá, a kombinált kemoterápiát és az immunterápiát együtt alkalmazzuk, annál is inkább, mert ez a kétféle kezelési mód egymás hatását kiegészíti, felerősíti.

Az aktív immunterápia mit jelent? Ezt nem alkalmazzák még a gyakorlatban?

Az aktív immunterápia során a daganatból kivett sejtekből vakcinát készítenek, ami a sejtek antigén tulajdonságát felerősíti, így azt a beteg szervezetébe visszaadva a saját immunrendszer képes a daganatos sejtek elpusztítására. Bíztató állatkísérletes eredmények vannak, és elindultak a klinikai vizsgálatok is.

Elképzelhető, hogy előbb-utóbb az immunterápia kiváltja a többi módszert?

Egyhamar biztosan nem, de később sem valószínű. Véleményem szerint a jövőben is a különböző kezelési módokat együtt fogják valamilyen módon és sorrendben alkalmazni. Nagy valószínűséggel egyik módszer sem lesz önmagában elegendő. Leginkább az elképzelhető, hogy a kemoterápiával megkisebbített betegséget ellenanyaggal és/vagy vakcinával kezelik, így hosszú ideig fenntartható a tünetmentes állapot, sőt indolens limfómák bizonyos típusai is gyógyíthatóvá válhatnak.

A gyerekek és a felnőttek kezelése ugyanolyan módon történik?

Nagyon hasonlóan, a gyógyszerek lényegében azonosak, a dózisok, összeállítások különböznek. Több, a gyerekek kezelése során szerzett tapasztalatot a későbbiekben a felnőtteknél is alkalmaztunk. Például a sugárkezelés dózisát és kiterjesztését gyerekeknél csökkentették először, mivel náluk a növekedésre károsan hathat a sugárterápia. Azon tapasztalat alapján, hogy a gyerekek jól kezelhetők kisebb adag sugárral is, a felnőtteknél is igyekszünk a sugárterhelést csökkenteni.

A limfóma kezelésére alkalmazott módszerek mellékhatásairól mit lehet tudni?

A sugárterápiának közvetlen mellékhatása általában kisebb, mint a gyógyszeres kezelésé, elsősorban a besugárzás helyétől függ. Bőrpírt okozhat, mellkasi besugárzásnál nyelési, illetve légzési panaszok, hasi besugárzásnál émelygés, hányinger, hányás, hasmenés fordulhatnak elő. Az immunterápiának jóval kevesebb mellékhatása van, mint a kemoterápiának. Az egyik lehetséges mellékhatása abból eredhet, hogy a szervezet számára idegen fehérjét juttatunk be, és ez allergiás reakciókat válthat ki - ilyennel nagyon ritkán találkozunk. A másik jellegzetes mellékhatás lehet elhúzódó kezelés esetén, hogy mivel az immunrendszerben lecsökken az úgynevezett B-sejtek száma, bizonyos fertőzésekre megnőhet a hajlam. A kemoterápia mellékhatásai ugyanazok lehetnek, mint bármely más daganattípus kezelésekor: többek között hányinger, émelygés, hajhullás jelentkezhet. Korszerű tüneti gyógyszerekkel a panaszok nagy része ma már hatékonyan enyhíthető.

Azt mondják, a limfóma nagyon nehezen felismerhető, kialakulásának okairól szinte semmit nem tudni - mégis, mire kell odafigyelni?

A kialakulás okairól valóban nagyon keveset tudunk. Szerepet játszhatnak fertőzések, környezeti és hajlamosító tényezők. A betegek rendszerint a nyakon, a hónaljban, vagy a lágyékban megjelent fájdalmatlan csomó miatt fordulnak orvoshoz, gyakran csak hónapokig tartó várakozás után. Azt szoktuk tanácsolni, hogy ha egy ilyen csomó az 1cm-t meghaladja, és több mint négy hétig nem múlik, akkor mindenképp célszerű orvoshoz fordulni. Az esetek más részében üzemorvosi-, vagy egyéb szűrővizsgálat során észlelnek elváltozást a mellkas röntgenen, e miatt kezdődik a kivizsgálás. A panaszok eredhetnek a daganat elhelyezkedéséből is: például, ha a két tüdő között a mellkasban van elváltozás, akkor köhögés, ha a belek között, akkor puffadás, hasi fájdalom jelentkezhet. A betegség előrehaladtával általános tünetek is kialakulhatnak, mint például láz, bőrviszketés, éjszakai izzadás. Ezek a tünetek számos, jóval gyakoribb betegség következményei is lehetnek, így a kivizsgálás elhúzódhat.

Hány új megbetegedés van évente Magyarországon?

Hodgkin-kóros esetből mintegy 300, non-Hodgkin limfómából nagyjából ennek a három-négyszerese fordul elő évente.

A gyógyulási arányokról mit lehet mondani?

Alapvetően a limfóma altípusától és a betegség stádiumától függ. Négy stádiumba soroljuk a limfómát, attól függően, hogy hány helyen van kóros nyirokcsomó. I-II stádiumban csak a rekeszizom egyik oldalán, tehát vagy a csak test felső részében, vagy csak az alsóban van elváltozás. Amennyiben kóros nyirokcsomók a rekesz felett és alatt egyaránt kimutathatók, akkor a betegség III. stádiumú, és ha szervek is érintettek (például tüdő, máj, csontvelő), akkor IV. stádiumú. A gyógyulási arány Hodgkin-kórban összességében 70 százalék körüli, de ezen belül a korai stádiumban lévőknél 90 százalék feletti az esély a gyógyulásra, míg előrehaladottabbakban 50-60 százalék. Ezek a számok az elsődleges kezelés hatásosságára vonatkoznak, ha ez nem vezet eredményre, további kezelésektől még várható javulás, vagy teljes gyógyulás is. A non-Hodgkin limfóma altípusai annyira eltérően viselkednek, hogy félrevezető lenne bármilyen összesített adatot mondani a gyógyulási arányokról.

A gyógyszerekhez való hozzáférés mennyire megoldott?

A kemoterápiás szereket illetően nincs lényeges problémánk, bár megemlíthető, hogy egyes hatékony gyógyszerek ezekre a ritka betegségekre nincsenek törzskönyvezve, így bizonyos jogi problémák felmerülhetnek. Az immunterápiás készítmények a jelenlegi finanszírozási szabályok szerint csak elsődleges kezelésként adhatók, holott célszerű és indokolt lenne folytatni, megismételni a kezelést egy bevált szerrel a kiújuláskor is, vagy a kiújulás megakadályozása érdekében, fenntartó kezelés formájában. Erre ma kevés lehetőség nyílik, de remény van arra, hogy a közeljövőben a finanszírozás - az újabb klinikai vizsgálatok eredménye alapján - módosul.

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.