Orvosi-élettani Nobel-díj a HPV- és HIV-vírusokért

2008. október 7.
  e-mail nyomtatás

Harald zur Hausen, illetve Francoise Barré-Sinoussi és Luc Montagnier kapták megosztva az idei orvosi-élettani Nobel-díjat, a humán papillóma vírus (HPV) méhnyakrákot okozó hatásának feltárásért, illetve az AIDS-et okozó HIV-vírus felfedezéséért - jelentette be hétfőn, hazai idő szerint 11:30-kor Stockholmban a Karolinska Intézet illetékes bizottsága.

A német Harald zur Hausen a korábban uralkodó véleményekkel szemben felvetette, hogy a nők második leggyakoribb daganatos megbetegedését, a méhnyakrákot vírus okozza. A méhnyak rosszindulatú daganataiból származó tumoros sejtekben kimutatta a humán papillómavírus (HPV) örökítőanyagát. Felfedezte, hogy a HPV számos tagból álló nagy víruscsalád, de csak néhány típusuk okozhat rákot. Eredményei alapján sikerült megérteni a HPV fertőzési mechanizmusát és a vírus által okozott tumoros folyamat kialakulását, illetve kifejleszteni a vírus elleni védőoltásokat. Harald zur Hausen professzor 1936-ban született Németországban, jelenleg a Düsseldorf Egyetem munkatársa, korábban a német rákkutató központ elnöke és tudományos igazgatója.

Francoise Barré-Sinoussi és Luc Montagnier fedezte fel a humán immundeficiencia vírust (közismert rövidítéssel HIV). Az AIDS-betegséget (szerzett immunhiányos szindróma) előidéző rettegett kórokozót a betegség korai szakaszában lévő emberek nyirokcsomóiból, illetve késői szakaszában lévő páciensek véréből is kimutatták. Az örökítőanyagként nem DNS-t, hanem RNS-t használó úgynevezett retrovírus felfedezése után kezdődhetett meg az ellene folytatott küzdelem, amely napjainkban is több fronton zajlik, egyelőre átütő siker nélkül. Francoise Barré-Sinoussi 1947-ben született Franciaországban. A Párizsban lévő világhírű Pasteur Intézet munkatársa, ahol a víruskutató részleget vezeti. Luc Montagnier 1932-ben született Franciaországban. Jelenleg a Párizsban székelő nemzetközi AIDS-kutató és -megelőző alapítvány (World Foundation for AIDS Research and Prevention) igazgatója.

Az idei díjazottak (balról jobbra): Harald zur Hausen, Francoise Barré-Sinoussi és Luc Montagnier

A méhnyakrákot okozó humán papillómavírus felfedezése

Az 1970-es években uralkodó felfogással szemben Harald zur Hausen feltételezte, hogy a humán papillómavírus (HPV) szerepet játszhat a méhnyakrákos esetek egy részének kialakulásában: a kutató elképzelése szerint abban az esetben, ha a ráksejtek rákkeltő (onkogén) vírust tartalmaznak, képessé válnak rá, hogy a vírus örökítőanyagát (DNS-ét) saját genetikai állományukba (genomjukba) építsék be. A humán papillómavírus génjei ezáltal elősegíthetik a kóros sejtszaporodás beindulását, az említett vírusgének pedig kimutathatóak azáltal, ha a tumorsejtekben kifejezetten a vírus DNS-t keresik.


Hausen tíz évnyi kutatással próbálta megerősíteni elméletét: ez idő alatt a HPV különféle típusait próbálta meg kimutatni a rákos sejtekben. A munkát megnehezítette, hogy a ráksejtek genetikai állományába csak a vírus DNS-ének egyes darabjai épülnek be. Hausennek újfajta, addig nem ismert HPV DNS-darabokat sikerült kimutatnia azokban a tumorsejtekben, amelyeket egy szövetmintavételi eljárással (biopsziával) távolítottak el a daganatokból: 1983-ban így sikerült felfedeznie a HPV 16-os vírustörzsét, amely valóban rákkeltőnek bizonyult. 1984-ben a kutató méhnyakrákos betegekből vett mintákban a HPV 16-os és 18-as vírustörzseinek jelenlétét, és azt találta, hogy a két vírustörzs világszerte az esetek nagyjából 70%-ában jelen van a daganatos betegek szövetmintáiban.

A felfedezés jelentősége

A humán papillómavírusok közegészségügyi jelentősége az egész világon jelentősnek mondható: az összes rákos eset több mint 5%-áért a vírussal történő állandó jellegű fertőződés tehető felelőssé. A nemi úton terjedő fertőzések között a HPV a leggyakoribb, amely a népesség 50-80%-át érinti. A vírusnak több mint 100 típusa ismert: ezek közül nagyjából negyven a nemi szervek környékén fertőzőképes, 15 pedig nagy valószínűsséggel képes méhnyakrákot okozni. A HPV ezen kívül néhány más ráktípus kialakulásáért is felelőssé tehető, így például a hüvelyi, a férfi nemi szervi vagy a szájüregi rákok megjelenésében is szerepet játszhatnak a HPV egyes típusai. A szövettani vizsgálatok alapján méhnyakrákosnak tekintett nők 99,7%-ában megtalálható a HPV; ezek az esetek évente nagyjából 500 000 nőt érintenek világszerte. Magyarországon sajnos még mindig sok áldozatot szed a betegség, aminek egyik alapvető oka, hogy a szűrővizsgálatra a nőknek csak a töredéke megy el.

Harald zur Hausen sikeresen kimutatta továbbá a HPV addig nem ismert olyan tulajdonságait, amelyek nagyban hozzájárultak a vírusfertőzés által kiváltott tumorkialakulás megértéséhez, illetve annak felderítéséhez, hogy milyen tényezők segíthetik elő a vírus folyamatos jelenlétét a szervezetben. A HPV 16-os és 18-as vírustörzsei elleni védőoltásokat a felfedezést követően azonnal kifejlesztették, így ezek ma már csaknem 95%-os védelmet nyújtanak a kétfajta vírustípussal történő fertőződés ellen.

A HIV vírus felfedézéséről, és az AIDS jelenlegi helyzetéről az [origo] egészség részletes összeállításában>>>

A magyarországi HPV-szűrésekről>>>

e-mail nyomtatás

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.