2008. nov 07. 09:08

Solymáron is támogatják a méhnyakrák-megelőző oltást

Újabb Pest megyei település csatlakozik azon Önkormányzatok sorába, melyek méhnyakrák megelőzési programot alakítanak ki a helyi lányok számára. Solymáron, a közel 10 000 lakosú nagyközségen is úgy döntött a település vezetése, hogy méhnyakrák megelőző program keretében a helyi 14-15 éves leányokat beoltatják méhnyakrák ellen.

A program keretében a 14-15 éves solymári lányok védőoltással történő ellátását támogatja a település úgy, hogy a 3 adagos oltási sorának második és harmadik adagjának költségét az Önkormányzat átvállalja. Ennek egyik feltétele, hogy a szülő vállalja az első oltást. A város vezetése úgy határozott, hogy a szociálisan rászorult lánygyermek esetében átvállalják mindhárom oltás költségét.

A programot 2008. november 3-án jelentette be Dr. Szente Kálmán, Solymár Nagyközség Önkormányzatának polgármestere. Szente Kálmán kijelentette: „Döntésünkben szerepet játszott, hogy a védőoltás olyan anyagi terhet jelentene a legtöbb szülőnek, amit nem tudna önerőből felvállalni, valamint az, hogy a méhnyakrák az egyik legtöbb áldozatot szedő betegség és az egyetlen olyan rákos női megbetegedés, amely ellen most már létezik védőoltás."

A méhnyakrák elleni oltási programban való részvételre összesen 120 lány jogosult. Az első vakcinák beadását 2008. november 10-én kezdik meg, melyet 1 hónappal később követ a második oltás, és a harmadikat pedig jövő év áprilisában lesz majd esedékes.

A méhnyakrák Magyarországon a mellrák után a második leggyakoribb daganatos betegség a nők körében. 2007-ben hazánkban kb. 1500 új, rosszindulatú méhnyak elváltozást ismertek fel. A méhnyakrák halálozási aránya Magyarországon 10-szer magasabb a fejlettebb európai országokhoz képest, pedig a méhnyakrák - az emlőrákkal ellentétben - napjainkban már megelőzhető!

Daganatok.hu

Országos Onkológiai Intézet

állandó együttműködők

Magyar Rákellenes Liga Rákbetegek Országos SzövetségeA Rák Ellen Az Emberért, A HolnapértEgyütt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány

támogatók

GenoidAvemarNutricia