2008. dec 10. 09:42

Méhnyakrák-oltási program Hódmezővásárhelyen

Számos település után Hódmezővásárhely is úgy döntött, hogy saját erőből finanszírozza a méhnyakrák elleni védőoltást a város hetedik osztályos leánygyermekei számára. Az Egészséges Vásárhely Program keretében megvalósuló oltási programról 2008. év elején döntött az önkormányzat, és az első oltásokat november folyamán kapják majd a hetedikes lányok.

A városban 261 leány esik a korcsoportba, akik ingyenesen megkaphatják a védőoltást, és 236-an élnek is a lehetőséggel. Természetesen a szülőknek hozzá kellett járulniuk a három vakcinából álló oltási sorozat beadásához, ami az Egészséges Vásárhely Program legújabb állomása.

„Az utóbbi időben egyre nagyobb figyelem irányul az egészség megőrzésére és a betegségek megelőzésére. Anyagi forrásai függvényében Önkormányzatunk is gondoskodik az egészségügyi, a szociális ellátásról, valamint a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatokról, az egészséges életmódra nevelés közösségi feltételeinek elősegítéséről. A Hódmezővásárhelyi Képviselő Testület ebben az évben is megvizsgálta egészségügyi programját, és úgy döntött, hogy széleskörű programot szervez a méhnyakrák megelőzésének céljából" - jelentette ki Lázár János polgármester. Döntésünkben szerepet játszott, hogy a védőoltás olyan anyagi terhet jelentene a legtöbb szülőnek, amit nem tudna önerőből felvállalni, valamint az, hogy a méhnyakrák az egyik legtöbb áldozatot szedő betegség és az egyetlen olyan rákos női megbetegedés, amely ellen most már létezik védőoltás"- tette hozzá.

A méhnyakrák Magyarországon a mellrák után a második leggyakoribb daganatos betegség a nők körében. 2007-ben hazánkban kb. 1500 új, rosszindulatú méhnyak elváltozást ismertek fel, és több mint 400-an haltak meg ebben a betegségben. A méhnyakrák halálozási aránya Magyarországon 10-szer magasabb a fejlettebb európai országokhoz képest, pedig a méhnyakrák - az emlőrákkal ellentétben - napjainkban már megelőzhető!

A méhnyakrákról>>>

A HPV vírusról>>>

Daganatok.hu

Országos Onkológiai Intézet

állandó együttműködők

Magyar Rákellenes Liga Rákbetegek Országos SzövetségeA Rák Ellen Az Emberért, A HolnapértEgyütt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány

támogatók

GenoidAvemarNutricia