PET/CT vizsgálat

A PET szó három (pozitron emissziós tomográfia) orvosi vizsgáló módszer kezdőbetűinek rövidítése. Ez ma a daganatos betegek kórismézésében az egyik legkorszerűbb vizsgáló eljárás.

A korábban alkalmazott képalkotó eljárások (az ultrahang, a CT és az MRI) a szervek szerkezetét, anatómiai elhelyezkedését mutatják. Hátrányuk viszont, hogy nem adnak tájékoztatást arról, hogy a látott kép jóindulatú vagy rosszindulatú folyamatot ábrázol-e.

A PET vizsgálat sajátossága, hogy nem az anatómiai viszonyokat, hanem a szervek működésbeli sajátosságait (pl. vérkeringés, anyagcsere stb.) ábrázolja. A különböző betegségek mindig először a megbetegedett szerv működésében okoznak elváltozást, és ezt csak később kíséri a méretbeli (anatómiai) elváltozás. Ily módon a PET vizsgálat már nagyon korán képes jelezni a daganatos elfajulást.

A vizsgálat lényege, hogy különböző biológiai anyagokat (glükózt, aminosavakat stb.) speciális izotópokkal jelölnek meg, amelyek a bomlásuk során pozitront bocsátanak ki. Innen származik a vizsgálat orvosi elnevezése is (pozitronemissziós = pozitronkibocsátó tomográfia). Az izotóppal jelölt anyagot a betegnek beadva megfelelő képalkotó eljárással láthatóvá lehet tenni.

A PET vizsgálat során alkalmazott izotópokat részecskegyorsítóban állítják elő. Ilyen jelenleg az országban csak egy helyen, Debrecenben található. Az alkalmazott izotópok nagyon rövid felezési idővel rendelkeznek, ezért a vizsgálat nagyon csekély sugárterhelést jelent a betegnek. (A felezési idő azt mutatja, hogy a sugárzó izotóp menyi idő alatt veszíti el sugárzó képességének az 50 százalékát.)

A leggyakrabban használt izotóp a fluoro-dezoxi-glükóz (rövidítve FDG). Ez az anyag a rosszindulatú sejtekre jellemző gyors glükóz anyagcsere miatt a daganatokban felhalmozódik. Az FDG a glükózzal ellentétben nem bomlik tovább, hanem változatlan formában a vesén keresztül kiválasztódik. Másfél óra alatt gyakorlatilag a beadott anyag fele kiürül.

A PET/CT vizsgálatban két módszert egyesítenek: a PET és a CT technikát. Ezeket egy időben, egymás mellett alkalmazva lehetővé válik a normális és a kóros működési állapotok megjelenítése és a CT segítségével a testről készített merőleges metszetekkel azok pontos térbeli ábrázolása is.

A PET/CT vizsgálatot három orvosi területen alkalmazzák: az onkológiában, az ideg- és elmegyógyászatban és a kardiológiában. A rosszindulatú betegségek felismerésére végzett vizsgálatok 85-90 százalékot tesznek ki az összes PET/CT vizsgálat közül.

A módszer nagy előnye, hogy egyetlen vizsgáló eljárás keretében megállapítható a betegség súlyossága és stádiuma, ami megszabhatja a további kezelés irányát.

A PET/CT segíthet a szövettani vizsgálat helyének kijelölésében is. A daganat izotóp felvétele meghatározhatja a legintenzívebb anyagcseréjű helyeket a szervezetben, ahonnan a szövettani mintavételt célszerű elvégezni.

A vizsgálat megmutathatja a daganatellenes kezelés eredményességét. Ha a kezelés nem pusztította el valamennyi daganatsejtet, a vizsgálat jelzi, hogy további kezelésre van szükség. Amennyiben a kezelés sikeres volt, a PET/CT vizsgálat eredménye megnyugtató lehet.

Néha a kezelés hatására a daganat torzulhat, elhegesedhet, ami szintén mutathat aktivitást a PET/CT-én. Ilyen esetekben ismételt vizsgálatok segítségével próbálnak választ kapni arra, hogy a látott elváltozás rosszindulatú vagy sem.

Terhesség esetén nem végezhető el a PET vizsgálat, de a szoptatás nem zárja ki ezt a módszert. Cukorbetegeknél a vizsgálat előtt közel normális szintre kell csökkenteni a vércukrot. A beadott anyagnak a szervezetre gyakorolt káros hatása nincsen, az eljárás veszélytelen. A vizsgálat előtti 6 órában már nem szabad enni, de folyadékot bőven kell fogyasztani (legalább másfél liter folyadékot kell meginni).

A felvételek készítése 60-120 perccel a vizsgálati anyag beadása után kezdődik és 15-30 percig tart. A vizsgálat befejezése után akár dolgozhat is a beteg.

Az országban jelenleg négy helyen végeznek PET vizsgálatot:

  • Budapesten a PET/CT Központban,
  • Budapesten a Pozitron-DiagnosztikaMindazon eljárások összessége, melynek révén valamilyen betegség felismerésre, azonosítására kerül. Ennek érdekében figyelembe veszik a tüneteket, illetve fizikális, laboratóriumi és műszeres vizsgálatokat végeznek. Kft-ben,
  • Debrecenben a PET Centrumban és
  • Kecskeméten a Megyei Kórház Onkológiai Központjában.

Az OEP a két budapesti és a debreceni vizsgálati helyen évente összesen 10.000 vizsgálatot finanszíroz. A kecskeméti központban egyelőre nincs OEP finanszírozás, csak önköltséges vizsgálatokat végeznek.

Az OEP finanszírozott vizsgálatokra a beteget az őt kezelő onkológusA daganatos megbetegedések kezelésével foglalkozó szakorvos. utalhatja be. A vizsgálatok szükségességéről külön szakmai bizottság dönt.

A PET/CT vizsgálat diagnosztikai értékelése

A PET/CT vizsgálat előnyei:

Eredményesen, pontosan és biztonságosan mutatja a leggyakoribb rákos elváltozásokat, így feleslegessé tehet számos egyéb diagnosztikai vizsgálatot és beavatkozást.

A vizsgálat lehetővé teszi, hogy „vértelen" módszerrel el lehessen különíteni a szervezetben a jó- és rosszindulatú folyamatokat.

Egyetlen PET/CT vizsgálat során felvilágosítást képes adni arról, hogy a daganat csak egy szervben található, vagy már áttéteket képzett távoli szervekben is.

A tomográf korán képes felismerni a rákos sejteket, így lehetőség nyílik a betegség legkorábbi szakában a hatékony kezelés megindítására.

A vizsgálat biztonságos.

A PET/CT vizsgálat hátrányai:

A tomográfiás vizsgálat nagyon drága.

A magas költségek miatt az igényekhez képest csak igen szűk a kapacitás, sokkal több vizsgálóhelyre és vizsgálatra lenne igény. (Becslések szerint a szükséges vizsgáló készülékeknek csak mintegy tizedrésze áll rendelkezésre.)

Országos Onkológiai Intézet

állandó együttműködők

Magyar Rákellenes Liga Rákbetegek Országos SzövetségeA Rák Ellen Az Emberért, A HolnapértEgyütt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány

támogatók

GenoidAvemarNutricia