A herék önvizsgálata

Megosztás:

Kevéssé köztudott, hogy a herék rákra gyanús elváltozásai - csakúgy, mint nőknél az emlőké - önvizsgálattal, a herék időnkénti áttapintásával saját magunk által is felismerhetők. Mintegy 20 évvel ezelőtt a hererák még többnyire halálos betegség volt, ma viszont - ha idejében felismerik - szinte 100%-ban gyógyítható.

A herék önvizsgálatának helyes módja

A herék vizsgálatát célszerű meleg fürdő vagy zuhanyozás után végezni, mely ellazítja a herezacskót, és így megkönnyíti a herék áttapintását. Maga a vizsgálat egyszerű, és mindössze néhány percet vesz igénybe. Kivitelezése a következő:

Álljunk szembe egy tükörrel, vizsgáljuk meg a herezacskó bőrét, esetleges duzzanat jelenlétének észrevétele céljából. Ezután óvatosan tapintsuk át mindkét kézzel mindegyik herét külön-külön oly módon, hogy a mutató- és középső ujjat a here alá, a hüvelykujjunkat pedig a here fölé helyezzük. Lassan gördítsük át a herét ujjaink között. Figyeljünk, nem tér-e el jelentősen a két here állományának tapintata, keménysége, nem tapintható-e esetleg valamelyik herében korábban nem észlelt csomó vagy tömöttebb terület. Az, hogy az egyik here valamivel nagyobb, mint a másik, még nem kóros, hanem szokványos jelenség. A herék után tapintsuk át a mellékheréket is.

Ha valamelyik herében csomót tapintunk, vagy jelentősebb terimenagyobbodást észlelünk, rögtön forduljunk orvoshoz. Attól azonban, ha valami rendelleneset észlelünk, korántsem kell kétségbe esnünk, mert ilyen rendellenességet a herékben és közvetlen környezetükben nem csak hererák, hanem sok más tényező: trauma, ártalmatlan ciszta és gyulladás is létrehozhat.

Mindenesetre jegyezzük meg, hogy a herék rendszeres önvizsgálatának férfiaknál az egészségünket védő egyik fontos szokássá kell válnia. Hererák miatt kezelt beteg esetében a maradék here rendszeres átvizsgálása, önvizsgálata ugyancsak fontos, jóllehet igen csekély, kevesebb mint 1% az esélye annak, hogy hererák a másik megmaradt herében is kialakuljon.

A mellékherében rosszindulatú daganat előfordulása a hererák előfordulásánál is jóval ritkább. Jóindulatú daganat valamivel gyakrabban fordul elő. Ez is csomó formájában jelentkezik, így az szintén az önvizsgálat során tapintható, és csak orvosi vizsgálat révén különíthető el a here kóros elváltozásaitól.

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.